Sminktippek: Smink 40 felett/ Részletesen

2020.12.08.

Egyszer már írtam egy külön cikket a 40 feletti sminkről, ahol néhány tippet osztottam meg. De úgy gondolom itt az ideje, hogy egy alapos, nagy cikket is készítsek arról, hogyan érdemes sminkelni ebben a korban és a kedvenc termékeimről is írok.


Másképp kell sminkelni 40 éves kor felett, mint fiatalabb korban?

Nem kell, de javasolt. Az arc és a bőr sokat változik a korral és ezt a sminkelésnél is figyelembe kell venni. Az arcbőr kevésbé feszes, megjelenhetnek ráncocskák, a szemhéj is veszít feszességéből, a száj kontúrja halványul, a szempilla őszülhet (nekem festés nélkül szinte egyáltalán nem látszik), a szemöldököt pedig sokszor mi magunk tesszük az évek alatt tönkre (mint én is, amikor a 90-es években a divatnak megfelelően túlszedtem). A smink 40 felett arról is szól, hogy ezeket korrigáljuk. Viszont ennek a korrekciónak a lehető leg természetesebbnek kell hatnia.

Bőrápolás

Erről kell, hogy külön írjak. A bőrápolás mindig nagyon fontos, de az idővel egyre fontosabb. A bőr is egy szerv, aminek harmónikus működéséhez, jó ápolással hozzá tudunk járulni. 

Az alap bőrápolás (tisztítás, nappali és éjszakai krém, szemkörnyék ápoló) feltétlenül szükséges, de az a tapasztalatom, hogy ebben a korban jó eredményt akkor lehet elérni, ha ezt az alap álpolást kiegészítjük speciális termékekkel (szérumok, maszkok, kezelések).

Megosztok maj minden kategóriában néhány terméket, ami nekem személy szerint bevált. Nem írok minden kategóriából, csak azt amire tényleg azt mondom, hogy ez az átlagnál jobb, ebben a korban. A cikket majd igyekszem updatelni, ha találok még említésre méltó terméket, mert csak olyanokat írok, amiket valóban használtam és beváltak. Ez nem reklámcikk (bár olyanok amúgy sincsenek a blogon:)

Arctisztítás

Az egyik legfontosabb lépés (nemcsak 40 felett) az arcápolás során (a hidratálás mellett). Ha nem tiszta az arcbőr, akkor a krémek, szérumok is kevésbé hatékonyak és a smink is rosszabbul mutat. Én egyértelműen a több lépéses arctisztítás mellett vagyok.  Ha belegondolunk ez régen természetese vol (krémesebb arctisztító + tonik). Talán a micellás vízek megjelenésével változott ez meg. A micellás vizeket úgy hírdetik, hogy nincs szükség más termékre a arctisztításhoz. Én már többször leírtam itt a blogon, hogy én egy micellás víztől nem érzem teljesen tisztának az arcom. Sőt ha utána lemosom pl. egy tonikkal, akkor látható a párnácskán, hogy maradt még rajta kosz... Tehát használok olajos lemosót a smink eltávolítására (ebből nincs kedvencem), habzó lemosót (egy ideje a Neutrogena Hydro Boost Aqua lemosóját használom, nekem ez az egyetlen olyan vízzel használható lemosó, ami után nem húzódik a bőröm) és jön még a tonizálás. Majd mindezek után kezdem el a hidratálást...

Szérumok

Én nagyon szeretem a szérumokat, folyamatosan használom őket. Én úgy érzem, hogy számomra néha fontosabbak, mint a krém :) Talán azért, mert speciális ápolást nyújtanak. Én a száraz bőr és bőröregedés ellen vetem be őket. Nekem az évek alatt ezek váltak be:

Estée Lauder Night Repair 

Furcsa, ilyen se veled se nélküled kapcsolatom van ezzel a szérummal. Amikor egy szünet után elkezdem használni, akkor mindig megvan az a wow hatás, aztán valahogy megszokom, hátrébb kerül a polcon és nem használom, aztán eszembe jut, megint elkezdem... Amikor viszont használom akkor egyértelműen jobb állapotban van a bőröm. Ez volt az első szérum a világon (ha jól emlékszem valamikor a 70-es években jelent meg), azóta többször meújjították az összetételét, hogy korszerű legyen. Van szemre való változata is, amit lehet szérumként vagy magában használni. Ugyanaz a tapasztalatom vele, mint az arcra készult változatával: egy nagyon kellemes, jó állagú szérum. Folyamatos használatánál nálam egyértelműen javít a szemkörnyék állapotán (persze csodákat nem kell várni).  Az arcszérummal kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy az összetevő listájában több olyan összetvőt is találtam, amit soha semmilyen más termékben nem...(pl: a második legnagyobb arányban egy Bifida ferment Lysate nevű anyag található, ami egy ,  bélrendszerben is megtalálható, probiotikus baktérium fermentálásával nyert összetevő vagy a Tripeptide-32, ami az EL szabadalma, vagy a Bisabolol, ami kamillából kivont nyugtató anyag)

A másik nagy kedvenc, ami a ráncokkal is kezdett valamit (persze botox hatást itt sem kell várni:): az A Clinique Repairwear Laser Focus szérum. Ez egy könnyen felszívódó szérum, nagy előnye, hogy hivatalosan használható szemkörnyékre is. Az elsődleges feladata, hogy a ráncok ellen vegye fel a harcot (nálam sikerrel). Szintén nagyon gazdag az összetétele.

Illetve van az Estée Laudernek egy Perfectionist nevű széruma, ami egy kicsit más típusú. Ez egy sűrűbb állagú, szintén rengeteg összetevőből álló, szilikonos szérum (tehát aki szilikonra érzékeny annak ez kihagyós). De annyira szilikonos, hogy nagyon kevés arcápoló van, aminek az első összetevője nem víz. Na ennek egy Dimethicone nevű szilikon az első összetevője, de más szilikonok is vannak benne bőven. Ez azért jó mert a szilikon rögtön feltölti a ráncokat (optikailag csak persze, a smink alá csak a ráncocskákba érdemes beütögetni), de a legtöbb szilikonos szérumnak (ennek is van) hosszútávú hatása is, és akkor már nemcsak optikai hatásról beszélhetünk, hanem valóban változtatott a bőröm állapotán. Ez egy alapvetően megosztó termék, nekem bevált, de sokaknak nem. Mivel a teljes kiszerelés ára borsos (30.000.-Ft felett) ezért érdemes mini változatban kipróbálni.

Az Estée Lauder és a Clinique szérum is gyakran megtalálható azokban a szettekben, amikben több kicsi termék van és akkor kedvezményesebben áron ki lehet próbálni...

A drogériás termékek közül kettő vált be nagyon az egyik a L'oreal Paris Hydra Genius (ez hivatalosan egy géles hidratáló, de én szérumként használtam). Erről a termékről itt írtam részletesen: Kipróbáltam: L'oreal Hydra Genius

ill. a Delia hialuronsavas széruma (de több Delia szérumot is kipróbáltam és mindegyik nagyon bevált, elsősorban az 1.000.- forintos árához képest:) A deliát nem tudom, hogy lehet-e drogériában kapni, én a Notinoról rendeltem. Részletes vélemény itt: Delia hyaluronsavas szérum

Krémek

A hidratálás minden korban kiemelten fontos, főleg hogy a környezeti hatások (légkondi, fűtés, nap stb.) is egyre erősebben igénybe veszik a bőrt. Itt szeretném megjegyezni, hogy mennyire fontos a fényvédelem. Én nem fogok külön írni a fényvédőkről (elsősorban azért mert nem használok külön fényvédőt, hanem magasabb faktorszámú nappali krémet és alapozót), de a fényvédelem kiemelten fontos az bőröregedés lassítása szempontjából. Krémekből nincs nagy kedvencem. Alapvetően bevált az Estée Lauder Revitalizing Supreme (ennek nagy előnye, hogy nincs külön nappali és éjszakai, így elég egy krémet venni). Drogériás termékek közül a L'oreal Hyaluron Specialst és a Hélia D vált be a legjobban (nekem az Aquaboom, anyukámnak a Botanic Concept Tokaji aszús). De egyik krémnél sem éreztem azt a wow hatást, tehát még keresgélek...

Szemkörnyék ápolók:

A szemkörnyék ápolása kiemelten fontos, de ennek ellenére valószínűleg ezen a területen fognak megjelenni az első ráncocskák és teljesen a folyamatot megállítani nem lehet. 

Kedvenc termékek:

Ár/ érték arányban, azok közül, amit próbáltam, egyértelműen az Anaconda szemkörnyék ápolója a legjobb. Csodát nem fog  tenni, de ápolja és hidratálja a szemkörnyéket. Én 800.-Ft (!) körül vettem és szerintem simán felveszi a versenyt a 4-5.000.- forintos krémekkel (a húszezresekkel nyilván nem, de nem is annyiba kerül). Az összetétele is igen gazdag: van benne hialuronsav, szilikon, urea...stb. Én drogérában nem találta, viszont  az Auchanban igen...

Lehet, hogy irreálisak az elvárásaim, de itt sem találtam meg még a töréletes terméket. És ha őszinte akarok lenni, akkor a szem alá rakható kis maszkok, tapaszok, stb. sem hoztak látható eredményt. 

Speciális ápolás

Az fátyolmaszkok közül elég sokat próbáltam (mondjuk prémium kategóriásat nem, "csak" a 2.000.- Ft alattiakból) és egyetlenegy volt, ami hozott látható eredményt, a L'oreal Paris Age Specialist. Láthatóan feszesebb és rugalmasabb lett a bőr. (Én mindig fotózok, mint foglalkozási ártalom, előtte és utána, ezért szembesülök a valósággal, hogy hatott-e vagy nem). 

Hámlasztók, radírok

Az utóbbi időben a szemcsés radírok szégyenpadra vannak ültetve és a kémiai hámlasztók örvendnek hatalmas népszerűségnek. Szerintem azt fontos tudni, hogy kémiai hámlasztóval (amik általában gyümölcs és egyéb más savakat tartalmaznak) is lehet sérülést okozni a bőrnek (nekem a legdurvább élményem egy ilyen termékkel történt, konkrétan véres sebek lettek az arcomon. Nem írom le a termék nevét, mert nagyon sokaknak tudom, hogy beválik, de egy prémium kategóriás márkáról van szó). Inkább csak arra szeretnék utalni, hogy a kémiai hámlasztás egyáltalán nem veszélytelen, egyre erősebb hatóanyagú termékek jelennek meg a piacon. Ezért nagyon fontos, hogy mindig szigorúan tartsuk be a termék előírásait. 

Viszont az biztos, hogy ahhoz, hogy működjön a bőr megújulási folyamata, az elhalt hámsejteket rendszeresen el kell távolítani, akár folyékony hámlasztóval vagy akár szemcsés radírral. 

És mot jöjjön a smink:)

Arc:

Primer

Szerinem a primer szinte elengedhetetlen (vagy legalább egy jó bőrelőkészítés, egy olyan hidratáló termékkel, amire lehet sminkelni). Többféle primer van. Az általánosan használhatók kiegyenlítik a bőrfelületet, minimálisan töltik a ráncokat, ragyogóvá teszik a bőrképet. Ezek általában szilikon tartalmú termékek.

Kedvenc:  Chanel Le Blanc de Chanel. Hát nem olcsó az biztos (azért ezekre a termékekre hójellemző, hogy viszont kiadósak, sokáig elég egy darab). Ez egy sűrűbb állagú, fehér színű krém. Nagyon fontos, hogy igazán szépen csak kézzel lehet eldolgozni, ecsettel nem. Miután felkerül az arcra jelentősen világosítja a bőrt, de az alapozó feltétele után ez nem feltünő. Nekem látványos a különbség, ha használom (akkor mindenki kérdezgeti, hogy milyen szép a bőröm és mit használok...). Ráadásul  úgy vettem észre, hogy bőrápoló funkciója is van (bár hivatalosan nem szerepel). Amikor este lemosom,  a bőröm sokkal jobb állapotban van, mintha csak alapozót használnék. Olyan, mintha napközben plusz ápolás kapott volna a bőröm.

Korrektor:

Korrektort szinte mindig használok. Nekem az a tapasztalatom, hogy ahogy múlik az idő, érdemes az alapozó alá korrektorozni. Én mindig így csinálom. Kerül a szem köré, a hormlokra, az álla, a száj melletti mélyebb ráncokba és egy kicsi az orrnyeregre. Majd erre kerül az alapozó vagy a BB krém, amiből így már kevesebb kell. 

Essence stay all day korrekor

Ez egy olyan korrektor, amit szinte egyáltalán nem látni a bőrön, viszont nincs is erős fedése. Annak jó, akinek nincsenek erős karikái vagy bőrhibái. Én elég sokat használom. Erről a korrektorról itt írtam részletesen. Kipróbáltam: Essence Stay all day korrektor

Maybelline Instant Age Rewind eraser

Sokszor kikiáltják a legjobb korrektornak. Én is azt gondolom, hogy az egyik legjobb (beleértve a magasabb árkategóriát is). A fedéséhez képest vékony a réteg, de azért a többi felsorolt korrektornál jobban látszik. Viszont ha erősebb fedésre van szükség, akkor ezt érdemes választani.

Mac )+P highlighter toll

Ez egy toll kiszerelésű termék, aminek ecsetes a vége. Különböző színekben van és elsősorban színkiütő termékként érdemes használni. A legnépszerűbb a Bright Forecast nevű szín. Ez egy barackos árnyalat, ami sötét karikák vagy pigment foltok esetén nagyon hasznos. Akinek olyan a bőrárnyalata, annak nem is feltétlenül kell rá plusz korrektor, de világosabb árnyalat bőr esetén mehet rá egy réteg. Színek még: light boost (sárga- piros területekre), radiant rose (rózsaszínes, élénkítésre).

Ysl Touche Eclat

És a luxus kategória. Imádom, de sprólok vele, az ára miatt. Szinte csak alkalmakra ill. az Insta fotóimra használom. Egy nem túl erős fedésű, ragyogást adó, élénkítő korrektor. (akinek erősebb fedésre van szüksége annak nem lesz jó). Az a kategória, amikor találkozom valakivel és megjegyzi, hogy milyen jól nézek ki... Volt olyan, aki miután kitettem egy fotót az Instára írt, hogy botoxoltam-e :))) Erről a termékről is írtam már részletes cikket: YSL Touché Eclat korrektor/ őszinte vélemény

Alapozó:

Én annak a híve vagyok, hogy minél vékonyabb a réteg annál jobb. Általában már nincs szükség nagy fedésre és minél vékonyabb a réteg, annál kevésbé tud beülni a rácocskákba. Textúrában a mattok helyett a krémesebb, minimális fénnyel rendelkező alapozók sokkal jobban működnek. Ezek visszadják az arc természetes fényét.

BB

A BB és CC krémek jó megoldást adhatnak. A BB (Beauty Balm) hidratál, és kigyenlíti a bőrt (bár BB néven elég különböző termékek kaphatóak), a CC (Colour Correcting) inkáb a színbeli különbözőséget egyeníti ki. Általában tartalmaz zöldes, barackos pigmenteket (természetesen ettől nem lesz zöld színe, ugyanúgy alapozó színe lesz)

Kedvencek

Garnier BB

Ez egy szinte alapozó fedésű, kérmes BB. Én az olajmenteset használom a száraz bőrömre és még ez is krémes, tehát a hidratálós változatát el sem tudom képzelni... Nem képez vastag réteget és nekem nem ül be a ráncokba, viszont szépen egységesíti a bőrt. Erről itt írtam részletesen: Kipróbáltam a legnépszerűbb BB krémet

Bourjois 123 Perfect CC

Most ez is nagy kedvenc. Ez a legnépszerűbb CC krém. Szinte nem is látni a bőrön, viszont nagyon szépen korrigál. Nekem pirosas részek vannak az arcomon és azt teljesen kiegyenlíti.

Alapozó

Mac Face&Body

Ez egy vizes, folyékony alapozó, mely szinte láthatatlan. Nem erős fedésű, de valamennyire építhető. Víztaszító (nem lehet leizzadni vagy párás levegőben is jól tart). Nekem nagyon száraz a bőröm, ezért nem szoktam rá tenni púdert, de erre általában azért kell, mert fényes lesz. Meg kell vele tanulni bánni, mert csak úgy kézzel felkenve szinte egyáltalán nem fed. Részletesen itt írtam róla: Mac Face&Body őszinte vélemény

Chanel Vitalumiere Aqua

Hasonló a Face and Bodyhoz, vizes, vékony nagyon szép természetes hatású alapozó.

Púder

Én a száraz bőröm miatt sokszor nem is teszek. A mostani alapozó termékek már nagyon jók, azért, hogy tartósabb legyen az alapozás, már nem feltétlenül kell tenni. Mattítás vagy plusz fedés miatt lehet használni. Érdemes a nagyon finoman őrölt változatokat keresni, hogy ne képezzen vastag réteget.

Max Factor Creme Puff 

A drogériás termékek közül, amit próbáltam ez a legfinomabban őrölt, szinte krémes. Szintén szép vékony réteg. Nem nagyon matt, ezért is természetesen hat a bőrön.

MAC Minarelize Skinfinish Natural

Ez egy száraz/ normál bőrre kifejlesztett púder. Nem teljesen matt, egészséges bőrképet ad. Ha nem kell erős fedés, magában is lehet használni.

Pirosító

Vissza kell adni az arc természetes színét, de az erős kontúrozástól érdemes tartózkodni. Matt vagy krémes textúrák működnek jobban, a nagyon csillogós pirosítókat is érdemes kerülni. A mattokat csak nagyon lazán, puhán érdemes feltenni (nagyobb fejű ecsettel), hogy minél természetesebb legyen a hatás. 

A highlighterrel is érdemes vigyázni, mert elsősorban az arccsontra tesszük, de ott már megjelennek ráncocskák, amikbe be tudd ülni...viszont üde, friss hatást ad, ezért érdemes vele kisérletezni.Ezért csak a nagyon vékony textúrájúak jöhetnek szóba, amik épp hogy egy kis fényt adnak...

Kedvencek:

Maybelline Masterstrobe és Bobbi Brown highlighter

Az egyik egy dorgériás, a másik egy high end termék, de az azonos bennük, hogy mindkettő nagyon finoman őrölt, szinte egyiknél sem látszik a réteg. Egyáltalán nem csillognak, valóban csak fényt adnak és azt is elég diszkréten. Én magamra csak ezt a két terméket használom.

Szemfestés

A szemfestés nehéz ügy, mert nagyon korrigálni erősebb festéssel lehet, azonban könnyű vele tévedni. Szerintem jobb egy egyszerűbb változatot használni a mindenn napokon.

Egy biztos, hogy egy jó szemhéj alapozó jó szolgálatot tehet, mert megakadályozza, hogy összegyűljön a ráncokba a szemhéjfesték. Nekem most a MAC Prep+Prime 24 hour extend eyebase a kedvencem. Egészen vékony szinte láthatatlan réteg (vékonyabb, mint pl a MAC Paint Potja), viszont nagyon satbilan tart. Nekem mindegyik márkájú palettámmal jó működik.

Szemhéjfesték textúrákban a matt vagy szatén fényű (de nem csillogós) szemfestékek ideálisabbak. Szerintem érdemes egy jobb minőségű, jól kihasználható palettát beszerezni. Most szinte folyamatosan az Urban Decay palettákat használom, amik nem olcsók (20.000.- Ft körül), viszont az egyik legmagasabb minőség, amit használtam és minden típusú szemhéjfestést el lehet belőle készíteni, az egészen natúrtól az erős füstösig. Vannak benne matt és fényes színek vegyesen. A fényes színből egyet érdemes becsempészni (a mozgó részre vagy a belső szemzugba). Kék szemhez a Naked Honey (itt írtam róla részletesen: UD Naked Honey swatchok és vélemény , barna szemhez a Naked 3 ideális választás.

Az éles vonalú szemceruza használat (feketével körbe keretezett szem), már nem igazán előnyös. Ha használunk szemceruzát, akkor érdemes inkább barnát választani és elsatírozni a vonalat, de teljesen el is hagyhatjuk a ceruzát. Én szinte soha nem használok. Egy világosabb szín a szemhéjon egy szépen kifestett pillával már teljesen elég lehet. Jó trükk az is, amit érdemes kipróbálni, ha a szem alsó vonalát egyáltalán nem hangsúlyozzuk. Nem húzunk alulra vonalat (satírozottat sem) és nem festjük ki alul a szempillákat. Ezáltal a teljes hangsúly a szem felső részére kerül, ami optikailag emeli a szemet. Amikor én így festem (vagyis nem festem:) ki magam, akkor mindig megjegyzik, hogy milyen jól nézek ki.

íme egy példa egy nagyon gyors natúr sminknél saját magamon (Retus és filterek nélkül), amikor csak a szem felső részét sminkeltem:

A szép szemöldök alap. Sajnos sokunknak már (elsősorban a túlszedéstől), már ritkás, nem szép szemöldöke van. Legtermészetesebb hatást szemöldök ceruzával lehet elérni, mert könnyen lehet úgy használni, hogy szálacskákat rajzolunk a szemöldökbe, nem folyamatos vonalat húzunk. Nekem két termék vált be nagyon. A nagy kedvencem a Mac automata szemöldök ceruzája lenne, viszont az árához képest, nagyon gyorsan fogy. Volt hogy három hét alatt (!) elfogyasztottam egyet. Viszont nagyon szép vékony hegye van és a színek is nagyon el vannak taláva. (A legjobbak a Fling - szőke vagy ősz hajhoz és a Lingering barna hajhoz). UPDATE: Közben a termék megújult Eye Brows Styler néven, ugyanazokkal a színekkel, viszont nem túl jó véleményeket lehet róla olvasni. Én ezt még nem használtam, de tervezem beszerezni és maj updatelek.  Színben lehet nyugodtan a hajnál eggyel világosabb színt venni, mert a szemöldökön sötétebbnek látszik. Drogériásból a Catrice ceruzáját szoktam használni, ebből három szín van összesen. Ezt hegyezni kell és nem olyan vékony a hegye, de nem is annyiba kerül, mint a MAC. Szemöldök tetoválásból is vannak már nagyon szép szálasak is (microblading), ez is megoldás lehet, aki nem szeretne naponta rajzolgatni.

A szempillák is veszíthetnek a színükből (nekem festés nélkül szinte egyáltalán nem látszank). Arra kell törekedni, hogy szép, de természetes hatást érjünk el. Egyészen a szempillatőig be kell nyúlni a kefével, ne csak a pilla végei legyenek kifestve. Jó szolgálatot tehet egy szempilla göndörítő is, nagyon jó hatást lehet vele elérni. A szempilla göndörítő használatáról ebben a cikkben írtam részletesen: 5 sminktermék, amit nem használsz minden nap, pedig lehet, hogy kellene. Én azokat a spirálokat prefelálom, amik nem visznek fel rengeteg festéket a pillákra (a nagy szőrös kefék ezzel ki is estek). Két nagy kedvencem a Maybeline Great lash és a Clinique High Imapct. Hasonló, kis fejű, ritkás keféjük van és nagyon természetes hatást adnak. A Clinique érzékeny szemre is kimondottan ajánlott (pl nekem, aki sokszor bekönnyezem, akár a hidegtől, akár a széltől kimondottan előnyös), illetve nekem ez az egyetlen spirál, aminél kimondottan azt vettem észre, hogy ápolja is a pillákat. Ha hosszabb ideig használom, kimondottam jobb állapotba kerülnek a pilláim. Jók lehetnek még a szilikonos kefék is, mert azok is szépen szétválasztják a pillákat és nem visznek fel extra sok festéket. A szempillaspirál az a kategória, amiből a drogériás márkák közül is nagyon sok jót találni. Pl: Maybelline Lash Sensational vagy Essence Lash princess. A szempillákat kiemelhetjük, ha nagyon vékony tusvonalat húzunk a szempillatőbe, annyira közel és annyira vékonyat, hogy annyit lehessen látni, hogy hangsúlyosabbak a pillák és ne tusvonal domináljon (nem kell farkincát sem rajzolni nek, valóban csak a pilatőbe kell húzni)

Haladó sminkelők mepróbálkozhatnak komolyabb szemfestéssel, amikor a mélyítő vonalra satírozunk szemhéjfestéket (általában közép tónust), illetve a sarkokat is beányérkoljuk. Tincses pillával, ízlésesen felrakva még tudunk javítani az összhatáson.

Néhány előtte/utána példa a saját sminkjeimből (ezeknél is csak a szem felső részét sminkeltem, vékony tusvonal került a szempillatőbe és használtam műszempillát is)

Szájfestés

Egy szép szájfestés sokat tehet hozzá a sminkhez (általában ezt szoktuk elhanyagolni). Színekben érdemes közép árnyalatokat használni (a nagyon világos rúzsok színtelenné teszik az arcot, a nagyon sötét színek kisebbnek mutatják az ajkakat). Textúrákban a kicsit krémes (nem matt és nem csillogós) az előnyösek. Én a kontúrceruzát a rúzsozás után szoktam használni, ha természetesebb hatást szeretnék. Sokkal puhább és natúrabb lesz a végeredmény. 

Ha valaki nem szereti a rúzst akkor nagyon jók a hidratáló rúzs  ceruzák. (Ez a trend a Clnique Chubby stickkel indult, de már kaphatóak drogériás változatok is). Illetve van a Clinique nek egy terméke az Almost lipstick, ami tégelyben intenzívnek tűnik, közben épphogy egy kis színt és fényt ad. 

Chubby stick

Almost lipstick

Végezetül pedig következzék még néhány előtte/ utána fotó rólam. Az Instagram oldalamon naponta osztok meg hasonló tartalmakat. Kövesd az oldalam itt: Instagram @topsminkblog

Az előtte utána fotókon nem használok sem filtert, sem retust és természetes fénynél fotózom őket.

Natúr sminkek:

És néhány látványosabb smink:

Itt is megtalálsz:

Instagram: @topsminkblog

Facebook: @topsmink

Pinterest: @topsmink

Ezek a cikkek is érdekelhetnek...Ha igen klikk a képre és már olvashatod is:)

vissza

Hozzászólások